Az albérletekkel kapcsolatban főleg az állandóan ingadozó árakról van szó, ám az sem elhanyagolható, hogy az elmúlt években mennyit változott az, hogy kik és miért keresnek kiadó lakásokat Budapesten, ahogy az ingatlanok minőségi változása is megérdemli a figyelmet.

A 2000-es évek elején leginkább magántulajdonban lévő albérleteket lehetett bérelni, melyet főleg inkább fiatalok béreltek, olyanok, akik nem jutottak kollégiumi férőhelyhez. Manapság azonban már egyre inkább eltolódik a családosok felé a mérleg.

Egyre több pár, család él ugyanis albérletbe, mivel saját lakást várásrolni a magas ingatlanárak és a szigorodó banki feltételek mellett már egyre nehezebb. Az ingatlan vásárlók többsége manapság már vállalkozó vagy cég, így az albérlet kiadás eltolódott a céges tulajdonú kiadások felé. Azt is érdekes megfigyelni, hogy a magántulajdonban lévő albérleteket inkább a családosok keresik, míg a céges tulajdonú albérletek a fiatalok körében népszerű leginkább. Erről árulkodnak a Professional Premium Property Zrt. tapasztalatai is, akiknek az ügyfelei főleg fiatalok.

Kik keresnek leginkább kiadó lakásokat Budapesten?

Érdemes megfigyelni azt is, hogy kik keresnek Budapesten albérleteket. Ősszel természetesen a fiatalok keresnek kiadó lakást, hiszen a kollégiumi férőhelyek száma meglehetősen korlátozott. Emiatt pedig sokan kényszerülnek arra, hogy lakást béreljenek. Ők általában olyan lakást keresnek, melyre a lakhatási támogatást is igénybe tudják venni, megfelelően felszerelt és gépesített, és a készülékek elromlása esetén is segítséget kaphatnak a bérbe adótól. Erre pedig leginkább a céges tulajdonú lakások esetében van lehetőség.

A Professional Premium Property Zrt. tapasztalatai szerint a lakáskeresők leginkább a fiatalok és munkavállalók közül kerülnek ki. A kiadó ingatlanokat manapság már szinte mindenki az interneten keresi, a céget is leginkább az Albérlet Budapest oldalon keresztül szokták megtalálni a leendő ügyfelek. A családosok leginkább a magántulajdonú albérleteket keresik, szintén az interneten. A munkavállalók közül is sokan keresnek kiadó ingatlant, és egyre több a pályakezdő fiatal is, akik szintén inkább a céges kiadású lakások iránt érdeklődnek.

Hogyan alakulnak a budapesti albérletárak idén ősszel?

Az árak tekintetében elmondható, hogy a tavalyi átlagárakhoz képest alacsonyabbak az albérletárak, ugyanakkor őszre azért idén is megindult egy erőteljes áremelkedés. Ennek többek között az is volt az oka, hogy nyár elején sokan tértek vissza az időszakos lakáskiadáshoz, illetve az Airbnb-s kiadáshoz a turizmus fellendülésének köszönhetően, és a vártánál sokkal kevesebben tértek vissza ősszel a hosszú távú kiadáshoz. Ennek pedig az lett a következménye, hogy kevesebb kiadó lakás volt ősszel a piacon, így az árak is magasabbra szöktek.

Ennek ellenére azonban a tavalyi átlagárakhoz képest mégis kedvezőbbek az árak, ugyanis tavaly 162.000 Forint volt az átlagára a kiadó lakásoknak, idén ősszel viszont 144.000 Forint, ami 20.000 Forinttal alacsonyabb. Persze azt sem árt figyelembe venni, hogy a kiadó albérletek mérete kisebb a tavalyihoz képest, tehát a négyzetméter árakat figyelve nem olyan magas a különbség a tavalyi árakhoz képest. (x)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...
Átadták a megújult Sió-zsilipet kedden, az újjáépített Sió-zsilip közösségi térré alakított, parkosított egykori üzemi területe szerdától nyitva áll a közönség előtt.

A címlapról

Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.