„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott a bérleti jogviszonyuk. Pikó azt ígérte, ha kell,...
Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának hivatalos lapja, megjelenik kéthetente 60 ezer példányban.
Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban.
Átadtuk a komplexen felújított Dráva parkot – a Dráva utca mentén, a Hegedűs Gyula utca és a Visegrádi utca közötti szakaszon. Az önkormányzati fejlesztés keretében a park...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös,...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra...
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a...

...és Pestről

Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott...
Átadtuk a komplexen felújított Dráva parkot – a Dráva utca mentén, a Hegedűs Gyula utca és a Visegrádi utca közötti szakaszon....
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén...
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

Kispest

  • Közösségi Piknik Wekerlén

    Családi rendezvényre várták a kispestieket vasárnap Wekerletelepen. A Magyar Kollégium Kulturális Egyesület szervezte a pikniket, melyet félmillió forinttal támogatott az önkormányzat.

  • Lakossági komposztálás 2022-ben

    A minden évben meghirdetett Komposztáló Kerület program népszerűségéből adódóan az idén is támogatja önkormányzatunk a zöldhulladék felhasználását, és lehetőséget biztosít a kispesti lakosok számára, hogy komposztáló edényhez jusson.

  • Már bontanak a Határ úton

    A korszerűsítési munkák előkészítése, a vállalkozási szerződés március 9-i hatályba lépése után ma már a Határ úti aluljáró úgynevezett üzemi terében a bontási munkákkal megkezdődött a felújítás.

  • Menekültellátás lépésről lépésre

    Második hete fogad Ukrajnából hozzánk érkező háborús menekülteket az önkormányzat a Zalaegerszeg utcai, jelenleg nem működő bölcsőde épületében lévő 24 fős szálláshelyen. Folyamatosan érkeznek a segítséget kérők, az érkezők zöme nő, csaknem 60 százaléka gyerek.

  • Nyuszi-futást rendeztek óvodásoknak

    Öt kispesti óvodából mintegy 180 kisgyerek vett részt a hagyományteremtő céllal megrendezett első Húsvéti Nyuszi-futáson a Tichy Lajos Sportcentrumban kedd délelőtt.

  • Őszre befejeződik a bringázást ösztönző projekt

    Az év elején elrajtolt fővárosi-kispesti kerékpáros fejlesztési projektről tartottak tájékoztatót ma a Simonyi Zsigmond utca és az Üllői út sarkán.

  • Óvodásokkal a víz világnapján

    A Kispesti Szivárvány Óvoda és a Bolgár Kétnyelvű Nemzetiségi Óvoda óvodásaival együtt ünnepelt az önkormányzat és a Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat a víz világnapján a 2016-ban felavatott rodopei ivókútnál az Eötvös utcában.

  • Sikeres volt a Kispesti Olimpia

    Ötödik alkalommal rendezte meg a Kispesti Sportközpont az általános iskolák közötti sportversenyeket a Káptalanfüredi Üdülőtáborban szeptember 8-10. között.

  • Sporttal ünnepelték a nőnapot

    Az V. Kispesti Nőnapi Sportprogramot és a IV. nyugdíjas sportnapot rendezték meg ma a Tichy Lajos Sportcentrumban. Délelőtt a nyugdíjasok, délután a diákok sportoltak.

  • Szirénapróbák Kispesten 2022-ben

    Az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság (OKF) 31 (MoLaRi) vegyi monitoring- és lakossági riasztórendszer-végpontot telepített a XIX. kerületben.