Közös kampányt indított a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közművek, a Levegő Munkacsoport és a Humusz Szövetség a háztartási hulladék égetése ellen, mert annak ellenére, hogy ez a tevékenység szigorúan tilos, mégis általánosan elterjedt jelenség.

A műanyag palackok, csomagolóanyagok, PVC-padló darabjai, bútorlap vagy éppen textil és vegyes összetételű hulladék égetése során a szálló por mellett az egészségre legártalmasabb égéstermékek közé tartozó policiklusos aromás szénhidrogének is nagy mennyiségben kerülnek a levegőbe, amik erősen rákkeltőek, sőt, a születendő gyermekek egészségét is maradandóan károsíthatják.

A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy Magyarországon az egészségügyi kockázatok között a nyolcadik helyen szerepel a légszennyezettség, szorosan a dohányzás, a magas vérnyomás, a nem megfelelő étrend és az elhízás mögött. Nagyjából évi 10 ezerre tehető azok száma, akik a szállópor-szennyezéshez kötődő betegségekben halnak meg és csak Budapesten évente sok száz idő előtti haláleset köthető kifejezetten a levegő szállópor-szennyezettségéhez. Holott ezen halálesetek egy része megelőzhető lett volna.

A kampány résztvevői hisznek benne, hogy megfelelő tájékoztatás és kellő odafigyelés mellett mindez megelőzhető.

A Fővárosi Önkormányzat Zöld Budapest néven lakossági tanácsadó irodát nyitott, ahol tanácsadást nyújtanak a helyes fűtési technikákról, komposztálásról, és tájékoztatást adnak a levegőminőség javítását célzó hazai és uniós pályázatokról. Másrészt az iroda otthont ad a RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központnak is, ahol a lakástulajdonosok teljeskörű tanácsadást kaphatnak lakásuk energetikai felújításával kapcsolatban.

A Főváros mindezeken felül kiegészítő mérésekkel vizsgálja a budapesti légszennyezettséget. Budapesten az Országos Meteorológiai Szolgálat 12 fix mérőállomáson méri folyamatosan a levegő minőségét. A tavaly augusztusban elindított kiegészítő mérési programban a Fővárosi Önkormányzat Budapest négy különböző helyszínén méri a nitrogén-oxidokat, az ózont és a levegő aeroszoltartalmát („szálló por”, PM10 és PM2,5), továbbá a minták benz(a)pirén, összes szén, szerves széntartalmát.

A Levegő Munkacsoport a légszennyezésről és a megfelelő fűtési módokról nyújt tájékoztatást, a Humusz Szövetségnél a hulladékcsökkentésről és a helyes komposztálásról lehet információt gyűjteni.

Mit tehetünk mi az illegális hulladékégetés ellen?

A legfontosabb: tilos háztartási, vagy bármilyen egyéb hulladékot otthon a kályhában, vagy kint a szabadban, a kertben égetni. Az avar és egyéb kerti zöldhulladék kitűnően komposztálhatóak a kert egy sarkában. A zöld hulladékból így kis odafigyeléssel jó minőségű komposztot nyerhetünk, amellyel táplálhatjuk növényeinket.

A Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója a lakosságtól, a FŐKERT Kertészeti Divíziója pedig a parkokban összegyűjtött zöldhulladékot komposztálja. Miután egy nagyvárosban nincs mindenkinek kertje, ezért a Fővárosi Önkormányzattal közös projekt keretében közösségi komposztálókat is nyitottak, hogy azok is élni tudjanak ezzel a zöld, környezettudatos megoldással, akiknek erre otthon nincs lehetőségük. Ezek listája sok egyéb hasznos érdekességgel együtt elérhető a BP Fatár applikációban.

A Fővárosban a Budapesti Közművek ezen felül számos környezetbarát megoldást kínál arra, hogy felelősen szabaduljunk meg a háztartásban keletkező hulladékoktól, elég csak a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtésre vagy a közel 200 szelektív hulladékgyűjtő szigetre gondolni. Ezen felül 17 hulladékudvar áll nyitva a lakosság előtt, amelyek a hulladékok széles körét díjmentesen veszik át a fővárosi lakosoktól: leadható többek között hungarocell, akkumulátor, elektromos és elektronikai hulladék, fáradt- és étolaj, festék és egyéb veszélyes hulladékok, valamint egyes hulladékudvarokban lomhulladék, építési-bontási törmelék, gumiabroncs is. Továbbá a számunkra már feleslegessé vált, de mások számára még használható tárgyak is leadhatóak a két Szemléletformáló és Újrahasználati Központban. Minderről bővebb információ elérhető az FKF oldalán<http://www.fkf.hu/mit-hova-dobjak>.
Ne felejtsük: a hulladék otthoni égetése olyan mértékű környezet- és egészségkárosítást okoz, amit nem nézhetünk tétlenül. Tegyünk közösen ellene, hogy a friss levegőn töltött minden perc valóban egészségünkre válhasson!

(zuglo.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.