A Józsefvárosi Önkormányzat minden évben kitüntetésben részesíti a kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és közösségeket.

2020-tól kezdve két különböző folyamat során választjuk ki a díjazottakat. A következő díjakra bármelyik józsefvárosi lakos jelölhet, de a végső javaslatot az önkormányzat vagy az önkormányzat által megjelölt zsűri, bizottság teszi meg a beérkezett jelölések alapján.

Díszpolgári cím

Díszpolgári Cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárságú személynek, közösségnek, aki(k) kiemelkedő munkájával a kerületben vagy országosan, illetve nemzetközi viszonylatban általános elismerést szerzett, és ezzel a kerület polgárai körében közmegbecsülésre tett szert, továbbá hozzájárult Józsefváros fejlődéséhez, jó hírnevének öregbítéséhez.

Józsefvárosi Becsületkereszt

„Józsefvárosi Becsületkereszt” a Józsefváros érdekében kiemelkedő tevékenységet végző egész életműve alapján elismerésre méltó magyar és külföldi magánszemély vagy Józsefváros érdekében kiemelkedő tevékenységet végző szervezet részére adományozható.

Józsefvárosért

A „Józsefvárosért” kitüntetés a kerület fejlesztésében, a társadalmi, szociális, kulturális és gazdasági élet bármely területén kiemelkedő tevékenységet végző, magyar és külföldi magánszemélyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervek részére adományozható.

Józsefvárosi Aranykoszorú

„Józsefvárosi Aranykoszorú” a Józsefváros területén minimum 10 éve kiemelkedő iparos, kereskedő, vállalkozó és gazdasági tevékenységet végző magyar magánszemélyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervek részére adományozható, akinek nincs helyi adótartozása, vagy az Önkormányzat felé bármilyen más jellegű tartozása, nincs általános köztartozása és tevékenységét magas színvonalon, a lakosság megelégedésére végzi.

Jó Sport

„Jó Sport” kitüntetés a testnevelési és sporttevékenység területén kiemelkedő munkát végzett természetes személyeknek és jogi személyeknek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek részére adományozható. FIGYELEM! Erre a díjra csak a következő emberek/szervezetek adhatnak le nevezést:

-    a kerületben működő oktatás-nevelési intézmények vezetői,

-    a kerületi sportegyesületek és sportszövetségek vezetői,

-    a kerületi diáksport szervezetek vezetői,

-    20 fő józsefvárosi választópolgár együtt

Józsefvárosi Kultúráért

„Józsefvárosi Kultúráért” kitüntetés adományozható annak az állampolgárnak vagy közösségnek, aki/ami tevékenységével, életművével kulturális területen kiemelkedő tevékenységet folytat és ezáltal hozzájárul Józsefváros kulturális életének sokszínűségéhez, örökségének gyarapításához.

Ezekre a díjakra a jelölését 2021. augusztus 20. péntek éjfélig adhatja le a következő csatornák valamelyikén:

- az online űrlap kitöltésével: bit.ly/08kituntetes_2021

a Józsefváros App-on, a Szóljon bele! menüpontban: https://jozsefvaros.hu/hasznos/75274/elindult-az-uj-jozsefvaros-smart-city-app

emailen a letölthető űrlap visszaküldésével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre: https://drive.google.com/file/d/1_9w5OrFUrZHBT027d6934MIsPwqBaDHD/view?usp=sharing

- augusztus 6-ig személyesen a Polgármesteri Hivatal Tám-Pont információs szolgálatán (1082 Budapest, Baross u. 63-67) az alábbi letölthető űrlap kinyomtatásával vagy a helyszínen történő kitöltésével: https://drive.google.com/file/d/1_9w5OrFUrZHBT027d6934MIsPwqBaDHD/view?usp=sharing

postán a letölthető űrlap visszaküldésével a Közösségi Részvételi Iroda postacímére: Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1082 Budapest, Baross u. 63-67. (kérjük, ne felejtse el csatolni az aláírt adatvédelmi tájékoztatót is): https://drive.google.com/file/d/1_9w5OrFUrZHBT027d6934MIsPwqBaDHD/view?usp=sharing

 

Józsefvárosi Közösségekért

2020-ban elindult a „Józsefvárosi Közösségekért” kitüntetés is, amelyben a Józsefváros érdekében kifejtett áldozatos tevékenység elismeréseként olyan civil és közösségi munkát végző szervezetek, magánemberek, informális közösségek részesülnek, akik a társadalmi igazságosságért, egyenlőségért, befogadásért, Józsefváros biztonságáért és a környezeti fenntarthatóságért végzett munkájukban értek el kiemelkedő eredményt.

 

Erre a díjra is bármelyik józsefvárosi lakos tehet jelölést, a díjazottak kiválasztása pedig közönségszavazással történik, amelyben minden józsefvárosi lakos részt vehet. A közönségszavazás a jelölések összegzése után indul augusztus 23-án. Ha a közönségszavazásban szavazategyenlőség áll fenn, akkor  a végső döntést az önkormányzat illetékes bizottsága hozza meg.

Erre a díjra a jelölését 2021. augusztus 20. péntek éjfélig adhatja le a következő csatornák valamelyikén:

- az online űrlap kitöltésével: bit.ly/08kituntetes_2021

emailen a letölthető űrlap visszaküldésével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre: https://drive.google.com/file/d/1_9w5OrFUrZHBT027d6934MIsPwqBaDHD/view?usp=sharing

a Józsefváros App-on, a Szóljon bele! menüpontban: https://jozsefvaros.hu/hasznos/75274/elindult-az-uj-jozsefvaros-smart-city-app

- augusztus 6-ig személyesen a Polgármesteri Hivatal Tám-Pont információs szolgálatán (1082 Budapest, Baross u. 63-67) az alábbi letölthető űrlap kinyomtatásával vagy a helyszínen történő kitöltésével: https://drive.google.com/file/d/1_9w5OrFUrZHBT027d6934MIsPwqBaDHD/view?usp=sharing

A végső döntést minden díj esetében a képviselő-testület hozza meg. A kitüntetéseket várhatóan 2021. november 7-én, Józsefváros születésnapján adjuk át.

A jelöltek kiválasztásáról és a díjakról itt olvashat részletesen: https://jozsefvaros.hu/rendeletek/2937_2020_40_budapest_fovaros_viii_kerulet.pdf

A korábbi díjazottak listáját itt találja: https://jozsefvaros.hu/onkormanyzat/kituntetesek

 

     

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a Gólem Színház a Pro...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
Ha van zenei stílus a világon, ami az emberek elsöprő többségének nem csupán tetszik, de mosolyt csal az arcukra és ütemes tapsra ösztönzi a tenyereket, akkor az biztosan a klezmer.
A városrészeken átívelő Nagykörút már nagyrészt az 1880-as évek közepére elkészült. Hivatalosan azonban csak a millenniumi ünnepségek idején adták át, teljes befejezésére pedig egészen 1906-ig várni...
Dr. Szívós Erika történész monográfiája (Hétker, Zsidónegyed, Gettó, Bulinegyed) a legalaposabb könyv, amelyet Erzsébetvárosról az utóbbi száz évben írtak. A Korall Kiadónál a Társadalomtörténeti...
Fodor Marcsi hosszú ideje azért küzd – írói eszközeivel –, hogy évezredek férfiszempontból elmondott történeteihez női nézőpontot adjon, női példaképeket állítson.
Ez hitvita, valaki vagy hisz benne, vagy nem – állítja a halálbüntetés intézményéről Dulai Péter újságíró, bűntörténész, aki nemrég megjelent könyvében végigvette megyénként az utolsó kivégzettek...
Utalványokkal kárpótolják a fél- vagy negyedéves bérletek vásárlóit. Kalkulátor mondja meg, mennyi pénz jár.
A verseny, a versengés a témája Vigh Violetta kiállításának, ami a K11 Laborban nyílt meg. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem média design szakos, végzős mesterhallgatója a médiaművészet különböző...
Így alakul idén tavasszal a tankötelessé vált gyerekek beiratkozása a 2024/25-ös tanévre.
Hogy sikeres vagy kudarcos lesz egy gyerek iskolai karrierje, nagyban meghatározza, éretten lépett-e be az iskolarendszerbe, vagy sem. De mit jelent az iskolaérettség? Milyen tényezők...
ovább bővíti terápiás szolgáltatásait a Varázsdoboz Fejlesztő Központ. Március végétől pszichodráma csoportot indítanak olyan 5-7 éves gyerekeknek, akik különböző szorongásos tünetekkel, magatartási...
Ortopéd szakorvos, üzemorvos, emellett a hagyományos európai gyógymódot ötvözi speciális akupunktúrás kezeléssel.
Különleges, az ázsiai ízek újragondolását ígérő helyet nyitott tavaly decemberben két fiatal, de már ismert séf az éledező Hunyadi téren. Vini és Pisti nem étteremnek, nem is bisztrónak, hanem...
Február 25. és 27. között tizenkettedik alkalommal rendezi meg a Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a Dialóg...
A Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata által fenntartott óvodák a 2024/2025-ös nevelési évre történő beiratkozásokat megelőzően szeretettel várják a szülőket, az intézmények...
A Csányi5 közönsége erősen interaktív társaság. Ovisok kiscsoporttól felfelé, egészen alsó tagozatig, kismamák, nagymamák

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.