Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Olykor azonnali beavatkozást igénylő gyermeksorsok állnak az iskolai igazolatlan hiányzások hátterében – hangzott el a Terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ március 5-én az Eötvös10-ben megtartott szakmai konferenciáján egy konkrét esettanulmány ismertetésekor.

Ossza meg az információt!

A kommunizmust nem jól hangzó szózatokból építették fel, hanem az áldozatok szenvedéséből – jelentette ki az igazságügyi miniszter Budapesten hétfőn, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen.

Ossza meg az információt!

Két ülést tartott február 21-én a képviselő-testület. Az első, kötött napirendűn a képviselők elfogadták Terézváros 2019. évi költségvetését, a második, rendes ülésen a testület több olyan döntést is hozott, amely az itt élők, illetve itt működő szervezetek, egyházak támogatásáról szólt.

Ossza meg az információt!

Két labrador érkezett gazdáival február 20-án a Tegosz Benczúr utcai Idősek Klubjába, hogy megtartsák az első kutyaterápiás foglalkozást.

Ossza meg az információt!

A Terézvárosi Gondozó Szolgálat idősek klubjának új vezetője február 1-jétől Király Melinda, aki nem ismeretlen a kerületiek számára, hiszen eddig is a Tegosznál dolgozott.

Ossza meg az információt!

Tovább bővült Terézváros egykori MSZP-s alpolgármesterének bűnlajstroma – ez derült ki a Fővárosi Törvényszéken zajló perújítás első tárgyalásán.

Ossza meg az információt!

A Terézvárosi Polgármesteri Hivatal csapata a 2018-as, kilenc eseményből álló Fut a cég sorozatban hét sportrendezvényen vett részt.

Ossza meg az információt!

A magyar kultúra napja kapcsán tartották meg azt a könyvbemutatót az Eötvös10-ben január 23-án, amelynek vendége Bence Lajos irodalomtörténész volt, aki a muravidéki magyarság irodalomtörténetéről írt könyvét mutatta be a terézvárosiaknak.

Ossza meg az információt!

Január 17-én immár 27. alkalommal rendezték meg a Városligeti Műjégpályán a Terézvárosi Jelmezes Jégkarnevált.

Ossza meg az információt!

Az 1945 telén elhurcolt zsidókra emlékeztek január 8-án a svéd követség egykori „védett háza” előtt.

Ossza meg az információt!

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte Simonffy Márta, Terézváros alpolgármestere Valicsek Ferenc Flóriánnét, Margit nénit a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonban.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír a Belvárosból

Személyautó ütközött mentővel Baleset a József körút és a Baross utca kereszteződésénél 2019. március 20. szerda Személyautó ütközött egy mentőautóval nem sokkal 14 óra után a József körút és a Baross utca kereszteződésében. A rendőrségi helyszínelés jelenleg is zajlik. A 4-es és a 6-os villamos helyett a Blaha Lujza tér M és a Corvin-negyed M között pótlóbusszal lehet utazni. A környéken torlódásra kell számítani. Fotó: Józsefváros...
Segítség a hátrányos helyzetű diákoknak Útravaló Ösztöndíjprogram a tavaszi félévre Ismét meghirdetik az „Útravaló Ösztöndíjprogram” keretében a 2018/2019. tavaszi félévre – 2019. márciusától júliusig – az „Út a Középiskolába” és az „Út az Érettségihez” alprogramok pályázati felhívását. A pályázat ösztöndíjat és mentori támogatást nyújt a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók részére. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív...
„A padon szotyizó, csellengő kölyköknek is megszavazom a bizalmat” Interjú Balogh József táncművész és koreográfussal Hatévesen már Michael Jackson moonwalkját utánozta le a klippekből, és addig nem állt meg, amíg a mozdulat nem sikerült tökéletesen. Balogh József hip-hop táncos a kerületünkben működő Dance Force Tánciskola vezetője, aki olyan országos sikereket ért már el csapatával, amire nem csak józsefvárosiként lehetünk büszkék. Hogy...
Véradásra hívják és várják Józsefváros lakosait a héten. A Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a véradásszervezésben, aminek köszönhetően évente mintegy 11–13 ezer véradóeseményt bonyolítanak le. Emellett küldetésük része a véradók megbecsülése, a lakosság véradásra buzdítása és a véradás ügyének népszerűsítése. A következő időpontokon és helyszíneken várják az itt élőket: 2019.03.20. 10:00-16:00 ELTE BTK 2019.03.20....
Józsefvárosban és Kőbányán működtettek bordélyházat Kínai emberkereskedőket ítéltek el a napokban Kínai stricik és madame-ok kínai lányokat árultak kínai klienseknek. A vádlottak öt évvel ezelőtt Kőbányán és Józsefvárosban üzemeltettek bordélyházakat, az illegális tevékenységről pedig pontos könyvelést vezettek. Az elsőfokú ítélet szerint csaknem tíz hónap alatt mintegy 70 millió forintot kerestek a kiszolgáltatott örömlányokon – hangzott el a...
A rendőrök a lakosság segítségét kérik Eltűnt egy 14 éves lány Józsefvárosból Baranyai Petra március 18-án józsefvárosi iskolájából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre. A rendőrök azt kérik, aki tud valamit a lány hollétéről, tegyen bejelentést. A 14 éves Baranyai Petra körülbelül 150-160 centiméter magas, barna, hosszú hajú lány. Eltűnésekor fekete...
„A magát nyíltan ellenzéki helyként emlegető Auróra Kioszk minden jogi kiskaput megpróbált kihasználni, hogy a környékbeli 200 lakó kérését semmibe véve folytassa az éjszakai randalírozást. A bíróság szerint azonban jogszerű az önkormányzat korábbi döntésének érvényt szerző jegyzői határozat, amely szerint a környező társasházak kérése alapján 22 óra után nem árulhatnak szeszesitalt” – olvasható dr. Sára Botond Józsefváros...
Újabb köztisztasági lépések kerületünkben Száznegyven új kuka a tisztább, rendezettebb Józsefvárosért A napokban új szemetesedényeket helyez ki kerületünk utcáira, köztereire az önkormányzat a tisztább, rendezettebb Józsefvárosért. Sára Botond, Józsefváros polgármestere hangsúlyozta: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a köztisztaság javítására helyezik a hangsúlyt, ennek a része ez az akció is, amely révén 140 új, nagyméretű köztéri szemetes kerül...
József-nap alkalmából fogadják szeretettel fotóválogatásunkat kerületünk szimbolikus és megszépült helyszíneiről. Teleki tér Palotanegyed A 32-es honvéd gyalogezred emlékműve a Harminckettesek terén Magyar Nemzeti Múzeum Füvészkert Erkel Színház Fiumei Úti Sírkert Golgota tér Corvin sétány Krúdy utca Légifotó a Baross utcáról Kálvária tér Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szent József-templom...
Országgyűlési napló Kocsis Máté: a Fidesz és a KDNP nem akar európai egyesült államokat A magyar kormánypártok álláspontja az egyenrangú nemzetek együttműködésén alapuló nemzetek Európája, ahol senki sem alá-, vagy fölérendelt – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, Józsefváros országgyűlési képviselője hétfőn, az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában. A frakcióvezető felszólalását azzal kezdte: örül annak,...
Várható változások a közösségi és a közúti közlekedésben Új buszjáratok az M3-as metró déli szakaszának felújítása során Több új buszjáratot is indít a Budapest Közlekedési Központ (BKK) az M3-as metró déli szakaszának felújítása idején, a metrópótló buszok 45 másodpercenként indulnak – közölte a közlekedési vállalat hétfőn közleményben. A BKK azt írta: végéhez közeledik az M3-as metróvonal északi szakaszának felújítása, a déli szakasz...
Ne játsszunk a tűzzel! Óvodások és iskolások pályázhatnak az alkotásaikkal Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság az előző évek hagyományait követve immár hatodik alkalommal hirdet óvodások és iskolások részére alkotói pályázatot. A műveket – amelyeken keresztül az óvodások és az iskolások megmutatják, hogyan látják ők a tűzmegelőzés és a tűzvédelem fontosságát, a tűzoltói hivatás világát – május 10-ig kell eljuttatni a fővárosi,...
Újjászületik a főváros kiemelt csomópontja Sára Botond: Élhető, gyalogosbarát közösségi tér a Blaha Lujza téren Hamarosan teljesen újjászületik a Blaha Lujza tér, amelynek felújításával élhetőbbé szeretnék tenni a főváros kiemelt csomópontját. A kivitelezési munkálatok várhatóan idén ősszel indulnak, és várhatóan egy évig tartanak majd. A részletekről Sára Botond, Józsefváros polgármestere beszélt az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában. „Ötvenöt...
Erdő Péter: „Kövessük Szent József példáját!” 220 éves a Szent József-plébániatemplom A Horváth Mihály téri Szent József-plébániatemplom fennállásának 220 éves évfordulójáról emlékeztek meg nagyböjt második vasárnapján. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálta. 220 éves lett a józsefvárosi Szent József-plébániatemplom, aminek alkalmából ünnepi szentmisét tartottak. A mise kezdetén Michels Antal plébános...
„Az éneklésnél nincs jobb terápia” Beszélgetés Molnár Levente operaénekessel Zengő, bársonyos bariton hang, lehengerlő energikusság, őszinte természetesség és segítőkész lélek. Molnár Levente a világ legnagyobb operaházaiban – többek között New Yorkban, Párizsban, Tokióban, Bécsben – aratott már sikereket. Az Erkel Színházban most többek között Bánk bánként és a torreádor, Escamillo szerepében nyűgözi le hangjával a közönséget. A Liszt Ferenc-...
Egy lakás erkélyének korlátja kapott lángra A Győrffy István utcában volt szükség tűzoltói beavatkozásra 2019. március 17. vasárnap Tűz keletkezett egy társasházi lakás erkélyén vasárnap délután a Győrffy István utcában. A fakorlát gyulladt ki. A fővárosi hivatásos tűzoltók létraszer segítségével fojtották el a tüzet. A lakásban senki sem tartózkodott. Forrás: katasztrofavedelem.hu...
Önkezével akart véget vetni életének egy férfi Életet mentett egy szolgálaton kívüli rendőr 2019. március 15. péntek A Készenléti Rendőrség szolgálaton kívüli rendőre március 15-én reggel a Thököly úton egy férfira lett figyelmes, aki kötéllel akart véget vetni életének. A járőr azonnal odalépett a férfihez és kezével tartotta, miközben öngyújtóval elégette a kötelet. A BRFK szolgálatban lévő rendőrei a segítségnyújtásban közreműködtek...
Lovaglás, népművészet, tárlatvezetés Családi programok a megszépült Múzeumkertben Családokkal, látogatókkal telt meg március 15-én délután a megszépült Múzeumkert. Az ünneplőket színes programok várták az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának kultikus helyszínén. A gyerekek kipróbálhatták a pónilovaglást, megetethették a huszárok lovait és szüleikkel egyetemben néptáncot is tanulhattak. Emellett a színpadon népzenei és térzene...

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Társasházkezelés
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Társasházkezelés

Társasházkezelés
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Társasházkezelés

Svéd masszázs
(Szolgáltatás / Életmód)

Svéd masszázs

Közös képviselet megbízhatóan WWW.KÖZÖSKÉPVISELŐ.HU
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

noimage

Közös képviselet
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

NÉMET
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Cégét átvesszük
(Szolgáltatás / Üzlet, cég)

noimage

Kőműves munkák
(Szolgáltatás / Építőipar)

Kőműves munkák

Nincs ideje hivatali ügyeinek intézésére, mi megoldjuk!
(Szolgáltatás / Egyéb szolgáltatás)

Nincs ideje hivatali ügyeinek intézésére, mi megoldjuk!

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Büfékocsi
(Szolgáltatás / Vendéglátás)

Büfékocsi

Apolas gondozas
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Idősgondozás

Kutyakozmetikus tanfolyam
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Kutyakozmetikus tanfolyam

Idősgondozást Ápolást Vállalok
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • Óvja is a gyermekeket a mese

    Óvja is a gyermekeket a mese

    A gyermekek zsenik - állítja Csukás István. Az ismert meseíró szerint mindenkinek kincsesbánya a gyermekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat. Ahhoz, hogy ez a korszak maradandó élményt nyújtson, és >>>
  • Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Az Álomgyár Kiadó nyári sikerkönyve, A szerelem egyenlete elnyerte a világviszonylatban legismertebb és legrangosabb könyves oldal, a Goodreads.com első díját romantikus kategóriában. >>>
  • Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó