Pénteken Liszt, Allegri és Mozart műveivel kezdődik az idén 210 éve született zeneszerzőnk nevét viselő Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál a budapesti Mátyás-templomban.

    Az október 24-ig tartó fesztiválon fellép Cory Henry, Patti Smith, Gilberto Gil, Thomas Hampson, Martin Haselböck és az Orchester Wiener Akademie, Kelemen Barnabás és Berecz Mihály, a Compani´a Antonio Gades, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs, Martin Sturm, a Duna Művészegyüttes, a Jazzical Trio, a Cracow Singers, Gyeva, Saya Noé, az I Am Soyuz, Roby Lakatos, Snétberger Ferenc, Homoky Gábor, Keller András és a Concerto Budapest, Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp, Vajda Gergely, Horváth Csaba és a Forte Társula - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
    Szombaton az Eiffel Műhelyházban Gyöngyösi Levente látványos opera-musicalje, A Mester és Margarita először látható élőben Szente Vajk rendezésében, a Budapest Music Centerben Pad Zoltán vezetésével Liszt-darabok és a visegrádi országok komponistáinak művei csendülnek fel a Cracow Singers tolmácsolásában.
    Az orgona is kiemelt szerepet kap a fesztivál első napjaiban. Kecskés Mónika és Deák László a Belvárosi Ferences Templom orgonáját szólaltatja meg, Martin Sturm az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban, míg Szabó Balázs a Zeneakadémián készül különleges estre.
    Kiss Péter vasárnapi koncertjén Dante és Petrarca művei, valamint e szövegekhez kapcsolódó kompozíciók szólalnak meg. Az irodalmi idézeteket Jászberényi Gábor tolmácsolja, az előadás hangulatát fénytechnika teszi egyedivé.
    A több hangszeren játszó énekes, dalszerző és producer Cory Henry szeptemberben megjelent legfrissebb albumát mutatja be a Müpában október 21-én.
    A filmrajongó kamaszoknak a Cinemira TEEN kínál programokat, emellett filmes, animációs, kaszkadőr-, tánckoreográfia- és képregényworkshopokon próbálhatja ki magát a fiatal közönség. A filmes előadásokon nemzetközi sorozatok sztárjaival találkozhatnak és kiemelkedő magyar rendezők segítségével ismerhetik meg a szakma rejtelmeit.
    A megújult PONT Fesztivál egy napra a Múzeumkertbe költözik. Szombaton örmény és grúz zenészek, kézműves-foglalkozások, gyerekprogramok garantálnak szórakozást.
    Új helyszínen, a Bálna tereiben várja a látogatókat Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb nemzetközi kortárs képzőművészeti vására, Magyarország legnagyobb művészeti kiállítása, az Art Market Budapest.
    Az október 8-án kezdődő és egészen 24-éig tartó első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.