A megszokottól eltérően ezúttal nem a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, hanem az online térben találkozhatnak egymással a kiállítók és látogatók márciusban.

Mivel a Kormány március 1-ig meghosszabbította a COVID-19 járvány miatt elrendelt korlátozásokat, a Hungexpo Zrt. úgy döntött, hogy a korábban tervezett időpontban, de nem a hagyományos módon rendezi meg három évnyitó kiállítását. Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvényét, az AGROmashEXPO-t 2021. március 3-6. között, a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóját, a FeHoVa kiállítást, és a vele egy időben tartott Budapest Boat Show-t pedig 2021. március 18-21. között virtuális formában tekinthetik meg a látogatók.A virtuális rendezvényen való részvétel a látogatóknak díjmentes.

Virtuális kiállítás – egy forradalmi technológia

A virtuális kiállítás egy könnyen használható, innovatív felület, amely online találkozóhelyet biztosít a kiállítók és a látogatók, illetve potenciális partnerek számára. A virtuális kiállításra érkező látogató, akár a saját otthonából vagy munkahelyéről barangolhatja be a kiállítás területét, a chat funkció segítségével azonnali információt kérhet az adott termékről vagy szolgáltatásról. A kiállítók az új technológia segítségével egy időben adhatnak információt, letölthető anyagokat a termékeikről, szolgáltatásaikról számtalan érdeklődőnek.

Az „élőben” megszervezett kiállítások néhány napjával szemben a virtuális kiállítás hosszabb „nyitva tartással” várja az érdeklődőket: a meghirdetett kiállítási napok után további egy hétig látogatható a felület és a chat funkció kivételével teljeskörűen használható.

A Hungexpo Zrt. továbbra is bízik abban, hogy látogatók és kiállítók hamarosan személyesen is találkozhatnak a Hungexpo új és megújult pavilonjaiban! Tisztában van ugyanakkor azzal, hogy a gazdaság szereplőinek az ilyen extrém körülmények között is szükségük van a kapcsolatteremtésre- és építésre. Nekik segít a virtuális kiállítási platform, amelynek továbbfejlesztésével éppen ezért akkor sem fog leállni, amikor az élet – remélhetőleg mielőbb – visszatér a normális kerékvágásba. A cég hisz abban, hogy az innovatív megoldásoknak köszönhetően a Hungexpo Zrt. ágazati kiállításai továbbra is a gazdaság motorjai lehetnek.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a Hungexpo később megrendezésre kerülő kiállításainak időpontjában nincs változás, így a CONSTRUMA/ HUNGAROTHERM/ OTTHONDesign otthonteremtési kiállítási csokrot 2021. április 14-18. között, a MACH-TECH és Ipar Napjai szakkiállításokat 2021. május 10-13. között a helyszínen tekinthetik meg az érdeklődők.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.