A Duna Művészegyüttes az erdélyi Mezőség színes népi kultúráját, zenei és táncörökségét idézi meg októberi bemutatójában.

Az Együttes az új székházában készülhet az előadásra, amelyben olyan közreműködők lesznek jelen, mint Navratil Andrea Liszt-díjas népdalénekes vagy Tóth Károly színművész.

A Mezőség sokszínű népművészete Bartók Bélától és Kodály Zoltántól kezdve Martin Györgyön és Tímár Sándoron át Novák Ferencig számos gyűjtő érdeklődését felkeltette már. Tehát bőséges forrásból dolgozhatott Juhász Zsolt együttesvezető, rendező, aki így gondolkodott a műsor kapcsán:

„Az érzéseinket, a tájegység iránti szeretetet, annak szépségeit szeretnénk megmutatni. Multikulturális vidék magyarsággal, románsággal, cigánysággal – ezt az izgalmas együttélést próbáljuk színre vinni.”

A nagysikerű „Szerelmünk, Kalotaszeg” előadás után az Együttes folytatni kívánja a tájegységre szűkített műsorszerkesztési elvet, ennek szellemében készül az erdélyi Mezőségről szóló bemutató, amelyre az Együttesoktóberben már az új, felújított székházában készülhet.

A „Szépséges Mezőség” mintegy 300 településen, a magyar, a román, a cigány és a szász kultúra összefonódása révén kialakult sokszínű világon kalauzolja majd végig a nézőket. Ez a multikulturalitás áll a műsor tematikai centrumában is, melyet Navratil Andrea énekszava, Tóth Károly előadásában Wass Albert prózái, valamint Barcza Zsolt tangóharmonikás és a Göncöl zenekar játéka színesít.

Számtalan híresség született ezen a tájegységen, közülük az előadásban megidézik Kallós Zoltán és Wass Albert Mezőséghez kötődő szellemiségét. A színpadkép alapvetően a mezőségi dombságot jeleníti majd meg absztrakt díszletekkel, monumentális, gurítható dobogókat láthatnak majd a nézők, melyek felületeit vetítéssel színezik, egy korszerű fényfestési technológiával.

A bemutatóra készülve több kiváló táncos szakember segíti az Együttes munkáját: a darab Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Farkas Tamás és Juhász Zsolt koreográfiáira épül.

A „Szépséges Mezőség” című előadás bemutatója a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjaként, a Müpa szervezésében valósul meg 2021. október 24-én, 19 órakor, a Müpa-ban.

 

Közreműködők:

Ének: Navratil Andrea

Próza: Tóth Károly

Tangóharmonika: Barcza Zsolt

 

Alkotók:

Zenei szerkesztők: Dulai Zoltán, Koncz Gergely, Mohácsy Albert, Navratil Andrea

Díszlet: Michac Gábor

Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála

Fény, animáció: Lendvai Károly

Táncmesterek: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna, Farkas Ágnes, Kádár Ignác, Nagypál Anett, Szabó Csaba, Sáfrán Balázs

Szakmai tanácsadó: Varga Sándor

Koreográfus: Kocsis Enikő, Fitos Dezső, Juhász Zsolt, Farkas Tamás

A rendező munkatársai: Bonifert Katalin, Soós Gyula András

Rendező: Juhász Zsolt

Előadja a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.