Csütörtöktől lehet regisztrálni a gyárlátogatásokra

    Budapest, 2021. november 4., csütörtök (MTI) - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2021. november 12-én, jövő pénteken rendezi meg az 5. Modern Gyárak Éjszakáját. A gyárak és az üzemek idén hibrid formában fogadják az érdeklődőket: a kínálatot személyes gyárlátogatások és virtuális, online túrák is színesítik; félszáznál több vállalkozás már biztosan megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, akik csütörtöktől regisztrálhatnak az eseményre a Modern Gyárak Éjszakája oldalán - közölte az ITM csütörtökön az MTI-vel.

    A közlemény idézte György Lászlót, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárát, aki hangsúlyozta a koronavírus-járvány ellenére is töretlenül zajlik Magyarország újraiparosítása. A Modern Gyárak Éjszakáján a világ élvonalába tartozó technológiák mutatkoznak be, a jövő munkahelyeivel saját környezetükben ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
    Az államtitkár emlékeztetett, hogy a rendezvénysorozatnak köszönhetően jött létre a Modern Mintaüzemek Program, amelyben egész évben várják a látogatókat az élenjáró megoldásokat alkalmazó cégek.
    A legkorszerűbb technológiák meghonosítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy tovább erősítsük a munkahelyeket és a foglalkoztatást Magyarországon, és megnyerjük a 21. századot - fejtette ki a közleményben György László.
    Az ITM által életre hívott Modern Gyárak Éjszakája az ország egyik legsikeresebb, vállalati tevékenységet bemutató programsorozata. Könnyen elérhető, közvetlen lehetőséget teremt a vállalkozók és a széles nagyközönség számára, hogy megtapasztalhassák, milyen példaértékű vállalatok működnek Magyarországon. Az összefogás erejével alkalmat biztosít az ágazatukban kiemelkedő vállalatok munkaadói, társadalomszervezői és közösségépítő szerepének bemutatására is. A programok keretében az érdeklődők képet kaphatnak a résztvevő gyárak egyedi megoldásairól, megtekinthetik a digitalizált és automatizált termelési folyamatokat, innovatív technológiákat.
    A csatlakozó vállalatok idén számos új látnivalóval készülnek, többek között a repülőgépek karbantartásának kiterjesztett valóságot alkalmazó fejlesztésével, automatizált, távfelügyelettel üzemeltethető pálinkafőzők gyártásával, a világon ma ismert legkorszerűbb üvegfestési technikákkal, az űrben is alkalmazott rádiófrekvenciás technológiák tervezésével és előállításával. A programkínálat az esemény napjáig folyamatosan bővül.
    A személyes gyárlátogatások mellett a rendezvény honlapján virtuális séták, gyárbemutató videók, riportfilmek és miniportrék, élő bejelentkezések is elérhetők lesznek 2021. november 12-én. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni csütörtöktől a www.moderngyarakejszakaja.hu oldalon lehet - olvasható a minisztérium közleményében.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.