A magyar labdarúgó-válogatott kedden 4–0-ra nyert Anglia vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így 69 év után diadalmaskodott újra a szigetországban, sikerével pedig a 3. csoport élére ugrott.

Anglia–Magyarország 0–4

Gólszerző: Sallai (16., 70.), Nagy (80.), Gazdag (89.)

   

A nemzeti együttes legutóbb 1953-ban győzött Angliában, akkor az Évszázad mérkőzésén a Puskás Ferenc fémjelezte Aranycsapat diadalmaskodott 6–3-ra.

A keddi találkozón Sallai Roland duplázott, a hajrában betalált még Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is.

Mivel a csoport másik meccsén a németek 5–2-re verték az Európa-bajnok olaszokat, a magyar válogatott az élre ugrott, és a csoportgyőzelemért játszhat szeptember 23-án, amikor a németek vendége lesz Lipcsében, majd három nappal később az olaszokat fogadja.

 

A hazaiak himnusza alatt az angol szurkolók a szigetország lobogóját formázó élőképpel köszöntötték kedvenceiket, ugyanakkor meglehetősen sportszerűtlenül viselkedtek addig, amíg a magyar himnusz szólt: előbb fütyültek, majd hangosan kiabáltak és énekeltek közben.

 

Az első percekben máris látható volt, hogy az angolok semmit sem akarnak a véletlenre bízni, igyekeztek folyamatosan a magyarok térfelén tartani a labdát, és nyomást helyezni a vendégvédelemre. Két lehetőséget ki is dolgoztak, de előbb a befejezésbe csúszott hiba, majd Dibusz kezében halt el a próbálkozás. Negyedóra elteltével egy veszélytelennek tűnő szituációban Styles harcolt ki szabadrúgást, melyből a védő Stones és Ramsdale kapus „segítségével” Sallai megszerezte a magyarok vezető gólját.

 

A folytatásban Marco Rossi együttese igyekezett továbbra is kompakt módon védekezni és kevés területet hagyni a házigazdák gyors játékosai számára. Az angolok ezzel együtt egy-két alkalommal veszélyeztettek, egyszer nagy helyzetben Saka és Bellingham egymást szerelte le a magyarok tizenhatosánál. A másik oldalon Szalai Ádám harcolt ki mesteri módon egy szabadrúgást, melynek elvégzése után Jamesnek a gólvonalról kellett kifejelnie a labdát. Az ellenakciónál Bowen lódulhatott meg, de a hátra sprintelő Szoboszlai nagyszerűen tisztázott előle a tizenhatoson belül.

A félidő hajrájához érve még veszélyesebbé vált a hazaiak játéka, legnagyobb helyzetük viszont az volt, amikor a menteni igyekvő Orbán a saját kapuja felé fejelte az oldalról beadott labdát, de Dibusz résen és jó helyen volt, bravúrral hárított.

Fordulás után változatlanul folyamatos nyomás alatt volt a magyarok kapuja, de a védekezés továbbra is rendben volt, igaz, néhány alkalommal kevés hiányzott az angoloknak az egyenlítéshez. Rossi tanítványai többségében jól és nagyon hatékonyan szűkítették a területet a saját térfelükön, ezzel a játékkal pedig komolyan meggyűlt az angolok baja. A magyarok szövetségi kapitánya végig a technikai zóna széléről irányított, egyszer annyira hevesen vitatva a játékvezető ítéletét, hogy sárga lapot is kapott.

A hazaiak számára a 70. perc hozta el a hideg zuhanyt, egy magyar ellentámadás végén ugyanis Sallai ismét eredményes volt, ezt pedig már a hazai közönség sem nézte el a kedvenceknek, többen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illették a háromoroszlánosok teljesítményét.

 

Az angol futballisták is érezték, hogy nem hagyhatják annyiban a meccset, jóval nagyobb sebességre kapcsoltak és sorra dolgozták ki a kisebb-nagyobb lehetőségeket, hamarosan azonban Nagy Zsolt gólja már-már kegyelemdöféssel ért fel a számukra.

 

A házigazdák ráadásul két perc múlva emberhátrányba is kerültek, így a slusszpoén Gazdag Dánielé lett, aki az utolsó előtti percben beállította a végeredményt.

 

Az angol játékosok a közönség hangos pfujolása és fütyülése kíséretében hagyták el a pályát, míg a magyarok a maroknyi Angliába elutazott szurkolójukkal együtt énekelték el a himnuszt, s ünnepelték a teljesen megérdemelt sikert.

Ezen a linken megtekinthető a meccs összefoglalója.

 

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.