Bár még nagyon messzinek tűnik a nyár, az idei tavasz első, háromnapos hosszú hétvégéje júliust idéző forgalom mellett zajlott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Csak március 15-én pénteken több mint 44 ezer induló és érkező utas fordult meg a repülőtér termináljain fennakadás nélkül, az ehhez szorosan kapcsolódó parkolókra azonban időnként ki lehetett tenni a „megtelt” táblát – írta közleményében a Budapest Airport.

Újabb 670 parkolóhely megnyitását tervezi a Budapest Airport idén június első felére, mert az már a mostani hosszú hétvégén kiderült, hogy az utazóknak megnövelt parkoló kapacitásra van szükségük. Jelenleg a Budapest Airport 4 200 parkoló férőhelyet tud biztosítani az utazóknak és az itt dolgozóknak, ezeknek az ára és kategória besorolása elsősorban a használat tervezett időtartamától és a termináloktól való távolságtól függ. Ennek alapján alakítottak ki Terminál Parkolót, Business Parkolót (extra szolgáltatásokkal), Holiday és Holiday Lite parkolót, ahol ez utóbbi kettő szolgálja a legkedvezőbb árfekvésű és többnapos parkolást, amely tíz percnyi sétára található az épülettől.

Több repülőtéri parkolóhelyre lesz szükség

A Budapest Airport a következő évek forgalmi előrejelzéseit figyelembe véve tavaly ősszel kezdett hozzá egy új, a terminálokkal közvetlen összeköttetésben lévő parkolóház építéséhez, ezt azonban decemberben hatósági engedélyeztetési eljárási okokból le kellett állítani. Az előrejelzések szerint jelentősen több repülőtéri parkolóhelyre lesz szükség a jövőben. Más európai fővárosi légikikötőhöz képest ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér sokkal kevesebb parkolóhellyel rendelkezik az utasforgalomhoz viszonyítva.

A mostani hosszú hétvégén rövid időre még az is előfordult, hogy a parkolók együttesen teljes telítettséggel üzemeltek, vagyis egyre nagyobb szükség lesz az újabb férőhelyekre is, a tervezett 670 parkolóhelyes bővítésen felül is a következő években. A repülőtéri Holiday és a pénztárcabarát Holiday Lite kategóriájú parkolók annyira népszerűek, hogy különösen egy hosszú hétvégén elég gyorsan megtelnek, emiatt érdemes igénybe venni az internetes, akciós előfoglalás lehetőségét.

A parkolók tervezett bővítése is része a Budapest Airport átfogó repülőtér fejlesztési programjának. A parkolók ár/érték aránya pedig találkozik a piaci igényekkel, nem utolsósorban ez is hozzájárult a megnövekedett hétvégi forgalomhoz. A repülőtér üzemeltetője emellett a terminálon dolgozók számára elkülönített parkoló létesítését is tervezi – olvasható a közleményben.

Folyamatos beruházásokat hajtanak végre

A repülőtér megközelíthetőségét javíthatja az is, hogy a BKK és a Budapest Airport megállapodott a népszerű 100E jelzésű buszok sűrítéséről, amik a repülőtérről egyenesen Budapest belvárosába viszik az utasokat.

A Budapest Airport a következő évek során folyamatos beruházásokat hajt végre, amelyeknek köszönhetően gyorsabbá, kiszámíthatóbbá és kényelmesebbé válik a repülős utazás. A fejlesztéseket összefogó 6 és fél milliárd forintos bud:plus program keretein belül már 2019 első félévében látványos változáson esik át a repülőtér. Egyebek mellett a megújuló biztonsági ellenőrzésnek és az önkiszolgáló poggyászfeladásnak köszönhetően a Budapest Airport felkészülten várhatja majd a nyári utazási szezont – írták.

Forrás: hirado.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...

A címlapról

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.