A Magyar Honvédség már megkezdett fejlesztése több szempontból is elengedhetetlen, és azt szigorú, ellenőrzött civil kontroll mellett kell megvalósítani - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter kedden egy budapesti konferencián.

 Benkő Tibor hozzátette: a jelenleg érvényben lévő eljárásrendek, az arra hivatott szervezetek, intézmények ezt biztosítják.
    Kitért arra is: amikor a rendszerváltás idején megkezdődött a demokratikus rendszer építése, az alkotmányban rögzítették a honvédség helyét, szerepét, feladatát. A Magyar Honvédséggel szemben támasztott követelmények azóta is törvénybe foglaltak.
    Benkő Tibor emlékeztetett arra: amikor 2018-ban megkapta miniszteri megbízatását, hallani lehetett, hogy mivel egy volt katona került a miniszteri székbe, meg fog szűnni a honvédség felett gyakorolt civil kontroll.


    A miniszter hangsúlyozta: a civil kontrollnak megvan a törvény által elfogadott szervezeti kerete és működése. Példaként említette az Országgyűlést, valamint annak honvédelmi és rendészeti bizottságát, ahol jelen vannak a különböző pártok képviselői. Emellett a többi felelős szerv - köztük az Állami Számvevőszék, amely a honvédelmi költségvetést, annak felhasználását ellenőrzi - továbbá a közvélemény, a sajtó civil kontrollt gyakorol a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség felett - mondta.
    A civil kontroll mellett működő honvédség az ország érdekeit szolgálja, nem pártok érdekét, hanem az országét - jelentette ki a miniszter a HM és a Fejlődésért és Demokratikus Átalakulásért Alapítvány (ICDT) közös konferenciáján tartott előadásában.
    Benkő Tibor elmondta: a demokratikus világban sok formája, módszere létezik a hadsereg feletti civil kontrollnak. Vannak például olyan demokratikus hadseregek, ahol lehet politizálni. A miniszter viszont úgy vélekedett, helyes a magyar modell, amely szerint a katona nem politizálhat, nem lehet tagja politikai szervezetnek. Pártpolitikai kötődéssel belső ellentétek alakulnának ki a katonák között - mondta, hangsúlyozva, a katonák számára a haza iránti elkötelezettség, a lojalitás a meghatározó.


    A miniszter úgy fogalmazott: "politikai lózung, hogy a civil kontroll megszűnt". Elmondta: tavaly 130 írásbeli kérdés érkezett hozzá az országgyűlési képviselőktől, ők ugyanakkor tudják, mit ír elő a törvény, így amikor olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mit vett, mit állított rendszerbe a Magyar Honvédség, a közvéleményt akarják befolyásolni. A Honvédelmi Minisztériumnál és a honvédségnél vannak olyan feladatok, eljárások, eszközök, amelyek nem nyilvánosak - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: ez nem magyar sajátosság.


    Mihócza Zoltán, a Magyar Honvédség parancsnokságának törzsfőnöke előadásában kiemelte: a biztonsági környezet nem jó irányba változik. Ezt felismerte a magyar kormány is, és célként határozta meg, hogy megfelelő, szövetségi keretek között működő, nemzeti haderő épüljön ki - mondta, hangsúlyozva: olyan fejlesztés valósul most meg a honvédségnél, amelyet évtizedekkel ezelőtt el sem tudtak volna képzelni.
    A Zrínyi 2026 néven indult honvédelmi és haderőfejlesztési programból azért nem használják már 2026-ot, mert már hosszabb távra szóló haderőfejlesztési terveik vannak - mondta, hozzátéve: fontos, hogy ez a fejlesztési folyamat 2030-ban se érjen véget.


    Mihócza Zoltán előadásában részletesen ismertette a haderőfejlesztés eddigi eredményeit, a már megérkezett eszközöket és azokat, amelyek beszerzése folyamatban van, valamint a tervezett fejlesztési irányokat.
    A törzsfőnök hangsúlyozta: a haderőfejlesztés akkor lehet sikeres, ha teljes a társadalmi támogatottsága, ha a társadalom látja, milyen eszközök érkeztek, mire költötték el az adófizetők pénzét. Ezért nagyon fontos, hogy a társadalmi kapcsolatokat ápoló szervezetek folyamatosan átadják az átadható információkat - mondta Mihócza Zoltán.


    A HM és az ICDT közös konferenciáján elsősorban A magyar haderő feletti demokratikus civil kontroll létrehozása, működése 1990-től napjainkig című projektről esett szó. A kutatást a HM megrendelésére az ICDT készítette.
    Kovács Árpád, az ICDT nemzetközi tanácsadó testületének elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke elmondta: a kutatásban bemutatták a civil kontroll legfontosabb elemeit, feltárták az összefüggéseket a rendszerváltozás és a civil kontroll kialakítása között, és azt, hogy az euroatlanti csatlakozásnak milyen hatása volt a folyamatra, miként alakultak a védelmi kiadások ebben az időszakban.
    Gyarmati István volt nagykövet, az ICDT elnöke elmondta: a kutatás eredményeit az ICDT honlapján is közzéteszik és könyvben is megjelentetik.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.