Kézműves finomságokkal és hagyományőrző programokkal várja Magyarország a berlini Nemzetközi Zöld Hét látogatóit.

A berlini Nemzetközi Zöld Hét nem csak Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszerágazati és kertészeti fogyasztói vására, hanem nagyszabású agrárpolitikai találkozóhely is, ahová évről évre számos ország agrár- és politikai vezetője látogat el. Magyarország 2017-ben partnerországa volt a rendezvénynek, de minden évben hangsúlyos megjelenéssel készül. Hazánk az Agrármarketing Centrum szervezésében 16 kiállítóval és egy magyar étteremmel képviselteti magát a 2020. január 17-26. között zajló nagyszabású eseményen.

Németország ikonikus rendezvényének tekinthető a Nemzetközi Zöld Hét, amelyen tavaly több mint 400 ezer látogató kóstolhatta meg 80 ország élelmiszer-különlegességeit. Az esemény egyben diplomáciai, kormányzati és szakmai találkozóhely is, amely kiváló alkalom agrárgazdasági és üzleti kapcsolatok építésére. Az esemény 2020. január 17-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az idei esemény hagyományos vásárbejárásakor   a magyar standot meglátogatta Julia Klöckner, Németország szövetségi élelmiszerügyi és mezőgazdasági minisztere és Janusz Wojciechowski, az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, ahol a magas rangú vendégeket dr. Nagy István agrárminiszter fogadta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője és Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettesének társaságában.

Hazánk idén 600 négyzetméteres közösségi standdal várja a látogatókat. A tizenhat kiállító portékái között megtalálhatóak a hagyományos magyaros ízek, mint például a füstölt húsok, kolbászok, vecsési savanyúságok, vagy a nagy népszerűségnek örvendő kürtőskalács, de hidegen sajtolt olajok, szarvasgombás termékek, chili szószok és kézműves csokoládék is színesítik a palettát. A standon üzemelő étterem étlapjára olyan klasszikus, és a vásározók körében kedvelt fogások kerültek, mint a gulyásleves, a lángos, vagy a marhapörkölt. A vásár 10 napja alatt a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tart mesterségbemutatót és kínál kalocsai motívumokkal díszített kézimunkákat, amelyeket a tapasztalatok szerint a látogatók néhány nap alatt elkapkodnak.

A standhoz látogatók színpadi programokat is élvezhetnek, így például fellép az Agyagbanda népzenei formáció, a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai, de lesz operett és szalonzene is. A magyar stand a Messe Berlin 11.2-es csarnokában várja a látogatókat Csehország, Lengyelország és Bulgária standjainak szomszédságában. Az idei esemény partnerországa Horvátország.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.