Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Jeruzsálem parknak nevezték el Budapest I. kerületében a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Friedrich Born rakpart által határolt területet.

A névadó ünnepségen vasárnap Tarlós István főpolgármester azt mondta:     Budapest talán legfontosabb jelképe, a Lánchíd közelsége szimbolikus jelentőségű, és a hely fontosságáról tanúskodik. Hozzátette: a "baráti közeledés gesztusa az is", hogy a magyar főváros vezetése éppen Izrael fennállásának 70. évfordulóján, 2018-ban határozta el, hogy közteret nevez el a zsidó állam ősi fővárosáról.

A főpolgármester úgy fogalmazott: "Évezredes történelme folyamán a hit és az összetartás biztosította Jeruzsálem népének túlélését. A mindenkori közös cél adott elegendő életerőt ahhoz, hogy a sokat szenvedett nép végül megőrizze egész nemzetének jövőjét."

Jeruzsálem kivételes fejlődéstörténetét annak a százezernyi magyarnak, köztük budapestieknek is köszönheti, akik évszázadok alatt a jobb élet reményében kivándoroltak, és új hazát építettek maguknak - mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a városfalon túli egyik első lakónegyedet ma is magyar negyedként emlegetik.

Tarlós István és Cipi Hotoveli a névadó ünnepségen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Tarlós István és Cipi Hotoveli a névadó ünnepségen. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kitért arra: az elmúlt évtizedekben Izrael leglátványosabb gazdasági teljesítménye a fellendülés és a gyarapodás gyorsasága volt. "2019-ben a magyar kormány felismerte, hogy a magyar és izraeli együttműködésben egyre nagyobb lehetőségek rejlenek, ezért úgy döntött, külgazdasági képviseletet nyit Jeruzsálemben diplomáciai státusszal, hogy személyes jelenléttel is segítse a kapcsolatépítést". Magyarországon ma több mint 200 izraeli cég működik, és Budapesten is "érezhető az izraeli üzleti jelenlét felhajtóereje" - tette hozzá a Tarlós István.

Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes a Jeruzsálem park létrejöttét mérföldkőnek nevezte a két ország kapcsolatában. Megjegyezte, hogy "ismét fontos lépést" tettek afelé, hogy "a magyar követség Jeruzsálembe költözzön". A magyar-izraeli kapcsolatok kedvezően fejlődnek, különösen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2017-es budapesti látogatása óta. Azt mondta, a két országot mély kulturális és történelmi kapcsolat köti össze, ugyanakkor "nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek a közös történelemnek egy része nagyon fájdalmas volt". Egy virágzó zsidó közösséget töröltek el, "több mint félmillió zsidót gyilkoltak meg itt a náci rezsim képviselői. Tanulni kell ebből a történelmi leckéből, különösen most, amikor újjáéledőben van az antiszemitizmus Európa jó néhány országában és az Egyesült Államokban. "Együtt kell ez ellen harcolnunk" - jelentette ki.

Arról is beszélt: Izraelre múlt éjszaka több mint 400 rakétát lőttek ki, és ennek egyetlen oka, hogy a Hamász terrorszervezet nem akarja, hogy létezzen a zsidó állam. Cipi Hotoveli megköszönte a magyar kormánynak, hogy megvédi Izraelt az Európai Unióban és más nemzetközi fórumokon, és elismeri jogát az önvédelemhez.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke kiemelte: a névadó ünnepség nem csak a zsidó közösség tagjaink fontos, hiszen Jeruzsálem a zsidóság és a kereszténység bölcsője is. Hozzátette: "nincs a világ történetében talán még két olyan vallás, melyek gyökerei ilyen eltéphetetlenül fonódtak volna össze, bármennyire szomorú a kereszténység és a zsidóság közös vallástörténetének első 2000 éve". Kitért arra: Budapest Kelet-Közép-Európa utolsó jelentős lélekszámú zsidó közösségének békés otthona.

Heisler András nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak "bátor lépése" miatt, hogy 2019. március 19-én megnyitotta diplomáciai státuszú külgazdasági képviseletét Jeruzsálemben. Megjegyezte, "kevesen tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Guatemala nagykövetségei mellett ez csupán a harmadik diplomáciai státuszú képviselet Jeruzsálemben".

A Mazsihisz elnöke megköszönte Tarlós Istvánnak és a főváros közgyűlésének, hogy "pártokon és frakciókon átívelően" támogatták, hogy "Jeruzsálemhez méltó hely viselhesse Budapesten a szent város nevét".

Az ünnepségen részt vett mások mellett Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára, Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára, Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester, Bácskai János (Fidesz-KDNP) IX. kerületi polgármester és Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

MTI

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Június 5., a környezetvédelem világnapja, mely alkalmából június 5-7. között egy közösségépítő és egyben természetvédő, virtuális, plogging futást szervez az Ötpróba programsorozat.
Lesz is, meg nem is. Koccintunk is, meg nem is. Találkozunk is, meg nem is. Együtt borozunk, eszünk, és bulizunk, de most egy kicsit másként. Ez a Rosalia #csakazértis , vagyis az idén 9 éves...
Szülői felelősség és tanári elvárások az online oktatásban
Pénzforgalmi jogszabálysértések miatt hatvanöt millió forintra bírságolta az UniCredit Bank Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - derül ki a felügyeleti szerv szerdán publikált határozatából. A...
Nyári fazekas tábor indul gyerekeknek (Rákoscsaba- Újtelep) 6-14 éves korosztály számára.
Trombitás Jácint egyetemi tanársegéd csak ül és gondolkozik a Tabánban lévő garzonjában. Többnyire áll és őt hallgatják.
Mit tehet egy ötgyerekes anya, akit a csillagász férje egyik napról a másikra elhagy a konyhás néniért?
A koronavírus-járvány kirobbanása óta 120 fővel növelte csapatát egy magyar tulajdonú, országos hálózatú ingatlaniroda.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó