El sem tudjuk képzelni, milyen pozíciók lesznek pár éven belül

A digitális transzformáció megállíthatatlan folyamat, ezért egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a mesterséges intelligencia alkalmazását. Szekrényi Péter Pedro célálmodó szerint óriási tévhit, hogy a robotok elveszik a munkánkat, mert az általuk elvégzett feladatok helyett újak jönnek létre, ám az egyelőre megjósolhatatlan, milyen új állások lesznek majd az elkövetkező évtizedekben. Az Amtech tulajdonosa személyes küldetésének tekinti, hogy beszéljen a változásról és annak következményeiről a vállalatoknak, mert ha ezeket megértik, akkor nem fognak többé félni a jövőtől.

Rengeteget információ kering napjainkban az interneten arról, hogy a robotok el fogják venni a munkánkat, és kevesebb munkaerőre lesz szükség. Az igazság ugyanakkor az, hogy az automatizáció csak átalakítja a munkavégzést, és így olyan újfajta pozíciók jönnek létre, amiket jelenleg el sem tudunk képzelni. Az emberekre teljesen más formában lesz szükségük a cégeknek, mint jelenleg. Erre jó példa a „mood manager”, akinek az a feladata, hogy a dolgozók minél jobban érezzék magukat a cégben.

Szekrényi Péter Pedro, az Amtech tulajdonosa arról beszélt, hogy ügyfélkörükben alapvetően három rétegről lehet beszélni. Vannak olyan cégek, akik minél előbb minél többet szeretnének megtudni a mesterséges intelligenciáról, egyesek nagyon félnek tőle, míg a harmadik csoporthoz tartozók ugyan tartanak tőle, de tudják: muszáj lesz használniuk azt. 
„A félelmet gyakran a kémkedéstől való rettegés okozza, pedig a legnagyobb tech vállalatoknak egyszerűen nem éri meg szembemenni a törvényekkel és az emberek akaratával. A megfigyelés viszont már valós aggodalomra ad okot. Ez addig lenne helyes, amíg az emberek érdekét szolgálja, de nagyon nehéz meghúzni a határt. Itt tehát komoly szabályozások várhatóak a közeli jövőben” – magyarázta a digitális transzformáció szakértője.

Az ember a digitális transzformáció mozgatórugója

A célálmodó szerint a robotokat is az automatizálás oldaláról kell megközelíteni, mert a vállalatok számára ez a terület a lehetőségek tárháza – mind a fizikai robot(gép), mind egy ügyesen automatizált szoftver, ami sosem pihen. A mesterséges intelligencia gyorsabb, személyre szabott ajánlatot tud küldeni az ügyfeleknek, de többek között a raktárkezelésben is segíthet, hogy mindig azok a termékek legyenek legelőre pakolva, amiket a statisztikák alapján az adott időszakban a legtöbben vásárolnak.
A digitális transzformációnak három lépése van: a vállalati kultúra kialakítása, az üzleti folyamatok átalakítása és a támogató IT-infrastruktúra létrehozása. Az informatika az utolsó helyen szerepel, az első kettőnek az emberről kell szólnia, ez az egésznek a mozgatórugója.
„A vállalati kultúra kialakítása szerves része ennek a folyamatnak, hogy aki a cégnél dolgozik, jól is érezze magát. Ugyan a koronavírus-járvány miatt a home office felerősödött, és velünk is marad, a dolgozók itthon kb. 15%-a, míg az USA-ban nagyjából 60 százaléka időszakosan visszavágyik az irodába, mert hiányzik neki a társaság, a társas kapcsolatok, illetve sokaknak ez segít a munka és a magánélet tényleges elválasztásában is”.

A technológia nem ismer határokat 

A digitális transzformáció szakértője felhívta rá a figyelmet, hogy amivel most a tartalomajánlás, a Google-keresések vagy az önvezetés területén találkozunk, az még csak a mesterséges intelligencia I. szintje. A digitális transzformáció megállíthatatlan ütemben zajlik, és ebben nagy segítség számunkra az informatika.
Magyarországon az amtech.hu az egyetlen olyan cég, amely egyedi vállalatirányítási rendszereket fejleszt annak érdekében, hogy a vállalatok felugorhassanak a villanymozdonyként robogó jövő-vonatra.
„Lelöktük a dombról a szekeret, és már nem lehet megállítani. A cégeknek a gyorsabb kiszolgálás és a munkavállalók új elvárásai miatt is váltaniuk kell. Hagyományos vezetési módszereket használva az elkövetkező időszakban nem lehet majd lépést tartani a modern startup cégekkel, éppen ezért a vállalatok egymást fogják felfelé húzni. S hogy mit tud megoldani a technológia? Mindent” – fűzte hozzá Szekrényi Péter Pedro, akinek személyes küldetése, hogy közelebb hozza és érthetően tálalja a jövőt az embereknek.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.