IMG_1340_k.jpg  _DSC2756_k.jpg  _DSC3272_k.jpg

Az ingyenes fogászati szűrést és tanácsadást kínáló OTP Bank Fogászati Roadshow idén márciusban huszonötödik alkalommal indult útjára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szervezésében. A programot most is támogatta a Colgate-Palmolive Magyarország, akik fogkrémeket ajándékoztak a gyerekeknek, segítve ezzel a helyes fogápolási szokások kialakítását.  

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat mozgó fogászati busza az OTP Bank Fogászati Roadshow keretében 1995 óta járja az országot. Idén március és október között az önkéntes fogorvosok tizenhét magyarországi helyszínen vizsgálták, szűrték a gyerekek fogait.

Az idei OTP Bank Fogászati Roadshow során 17 települést érintve 4225 magyarországi gyermek fogait vizsgálták meg, és hívták fel a figyelmüket fogászati problémákra, illetve azok kezelésére. A szűrésen résztvevők egyéni szájhigiénés tanácsot is kaptak a fogaik és fogínyük egészségének megőrzése érdekében.

Itthon elsősorban olyan településeken jártak, ahol egyáltalán nem, vagy csak részlegesen megoldott a fogászati ellátás. Idén is részt vettek a szűrésen értelmi és mozgássérült (Jászberény, Kazincbarcika, Budapest, Fót), illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek (Alsószentmárton, Magyarmecske, Hencida, Biharnagybajom).

Magyarországon a fogorvosoknak sajnos idén is rosszak voltak a tapasztalataik. A szűrésen megjelent gyerekek több mint 50 százalékának volt szuvas foga, volt ahol kétharmaduknak.  

Általánosságban elmondható, hogy a kisebb, szegényebb településeken élő gyermekek fogainak állapota jóval elhanyagoltabb, mint a nagyobb városokban lakóké. Az értelmi és mozgássérült gyermekek fogazata rosszabb állapotban van, mint egészséges kortársaiké, ami sajnos a hazai fogászati ellátás hiányosságait is mutatja. Ugyanakkor ezek a gyerekek is nagyon motiválhatók.

Az OTP Bank segítségével a fogorvosi busz a legnagyobb szolgálatot a leghátrányosabb településeken tette - Alsószentmártonban, Magyarmecskén, Hencidán, Biharnagybajomon, - illetve ott, ahol fogyatékos gyerekeket szűrtek. Jászberénybe is hasznos volt kitelepülnie a fogászati busznak, ahol sajnos a beteg gyerekek szűrése nem megoldott. Sem az óvodások, sem az iskolások nem járnak szervezetten fogászati szűrésre.

A szakemberek sikernek könyvelték el, hogy azokon a településeken, ahová több éve visszatér a fogászati busz, a nagyok fogazata szemmel láthatóan jobb állapotban van, mint a kicsiké, akikkel idén először találkoztak, és a gyerekek emlékeztek a helyes fogápolási technikára is, ami kulcsfontosságú a megelőzésben.

Idén is csatlakozott a programhoz a Colgate-Palmolive Magyarország. A cég a vizsgált gyerekeknek fogkrémet és fogkefét ajándékozott. Sok településen nagyon fontos és hiánypótló az ilyen jellegű ajándék.

Az OTP Bank társadalmi felelősségvállalási programjában immár 25. éve kiemelkedően nagy hangsúlyt kap a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi tevékenységének támogatása, melynek egyik része a két szervezet közös projektje, a minden évben megszervezett OTP Bank Fogászati Roadshow szájhigiénés, szűrő- és oktatóprogram. A mozgó fogászati rendelő támogatása mellett a bank műtétek, gyógykezelések és fejlesztések finanszírozásával is segíti a Szolgálat munkáját.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.