A házasság hete egy egyedülálló egyhetes rendezvénysorozat, amely Valentin-nap környékén a házasság fontosságára, értékeire kívánja irányítani a figyelmet.

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.

Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Emelkedik a házasodási kedv

Az elmúlt tíz évben kétszeresére nőtt a házasságkötések száma, és folyamatosan emelkedik a gyermekvállalási kedv is - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön egy online konferencián.    

Novák Katalin a házasság hete rendezvénysorozat részeként Család-karrier-egyensúly címmel tartott fórumon kiemelte: az elmúlt tíz év családbarát politikájának már láthatók az eredményei, hiszen negyven éve volt utoljára olyan magas a házasságkötések száma Magyarországon, mint tavaly; 2020-ban 140 ezer fiatal kötelezte el magát egymás mellett, míg tíz évvel korábban 70 ezren kötöttek házasságot.    

Emellett az elmúlt években Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv az Európai Unió tagállamai közül - tette hozzá.    

A miniszter kitért arra: a kormány azt szeretné, ha a fiatalok "minél bátrabban mondhatnának igent az életre és egymásra", ha nem lennének előttük anyagi akadályok. Ezért vezették be a babaváró támogatást, erről szól a családi adókedvezmény és a 25 év alattiak 2022-re tervezett személyijövedelemadó-mentessége.    

A kormány célja, hogy aki megtalálta a párját, bátran mondhasson igent a közös életre, a családalapításra, és ne kelljen évekig halogatnia a döntést azért, mert nincsenek meg hozzá az anyagi feltételei.    

Megjegyezte: a házasság sok szépséget, kihívást, sokszor nehézséget és néha bosszúságot is tartogat, de még mindig ez a valaha kitalált legjobb formája a békés együttélésnek és a gyermekvállalásnak.    

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a házasság hete rendezvénysorozat központi programjainak fővédnöke köszöntőjében azt mondta, az ember fizikai és lelki egyensúlyának megteremtését közösségben, szerencsés esetben a család oltalmában tanulja meg. Mint mondta, hisz abban, hogy összhangba hozható a család és a munka, miközben vallja a család elsőbbségét.    

Meglátása szerint a legszebb örömöt, az igazi kiteljesedést az adja meg az embernek, ha szeretettel gondoskodhat gyermekéről.    Ugyanakkor a házastársak egymást segítő kapcsolata "megteremtheti a család és munkahely közötti kényes egyensúlyt, sőt, a családból fakadó derű és remény támogathat bennünket a munkahelyen átélt sokféle stressz leküzdésében is" - mondta Herczegh Anita.

Bagdy Emőke: A járványban csak a család képes megteremteni a biztonságot

Bagdy Emőke szakpszichológus szerint a házasság soha nem volt olyan fontos, mint mostanában. Úgy gondolja, hogy a pandémiás helyzetben csak a család képes megteremteni a biztonságot, és segít átvészelni a bezártságot.

A pszichológus – akitől több száz kollégája határolódott el októberben a Meseország mindenkié című mesekönyv kapcsán tett kijelentése miatt – számos tanácsot adott arra vonatkozóan, hogyan lehet minél harmonikusabban együtt élni a járvány alatt. Többek között felhívta a figyelmet, hogya férfiak reggel öltözzenek fel és borotválkozzanak meg, és a nők is szedjék rendbe magukat, ugyanúgy, mintha munkába indulnának.

A konferencia teljes videója megnézhető itt:

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.