Az Aquincum Hotel Budapest 1991. május elején nyitotta meg kapuit vendégei előtt, akkor még Thermal Hotel Aquincum néven. Ki gondolta volna akkor, hogy 30 évvel később hasonló kihívások elé néz majd: vagyis a majdnem teltházas szállodát az aktuális helyzet miatt szinte a nulláról kell megtölteni vendégekkel.

Az eltelt harminc év bővelkedik változásokban és újrakezdésekben, és magán viseli az adott kor lenyomatát is.

Az 1980-as években a Budapest iránt megnövekedett – főként külföldi – érdeklődés miatt szálláshiány alakult ki a fővárosban. Az akkori, körülbelül 20 000 szállodai szobaágy kevésnek bizonyult. A második világháború kirobbanása előtt ennek majdnem a duplájával, 38 000 szállodai szobaággyal büszkélkedhetett Budapest. A rendszerváltást követő jelentős beruházások, és a külföldi tőke hazai megjelenése eredményeként a kilencvenes évek első felében öt új 4* és 5*-os szálloda nyílt meg, köztük az Aquincum Hotel, ezzel jelentősen bővítve Budapest férőhelykapacitását. A 4*-os Thermal Hotel Aquincum gyógyászati részlegének köszönhetően nemcsak a külföldi, hanem a hazai vendégek is örömmel látogatták a szállodát. Számos modern, változatos méretű és kapacitású konferenciatermeinek köszönhetően, mint rendezvényhelyszín is rövid időn belül népszerűvé vált.

 

A nagy keresletet igazolta, hogy fél évvel a nyitás előtt az Aquincum Hotel előtöltöttsége már elérte a 60%-ot. Az optimista kezdetet azonban a történelmi események keresztülhúzták. Az Öbölháború, majd a Délszláv háború kirobbanását követően a meglévő foglalások 80%-át törölték. A külföldi utazók elmaradtak, ami nagy kihívások elé állította a nyitás előtt álló 312 szobás, külön gyógyászati és SPA részleggel rendelkező szálloda menedzsmentjét. Megoldásnak az üzleti- és belföldi turizmus fellendítése bizonyult. Az értékesítő csapat elkezdte kiépíteni kapcsolatait a szálloda közelében található cégekkel. Tréningeket, konferenciákat szerveztek és fókuszba került a sportturizmus. A belföldi vendégeket speciális, kifejezetten a magyar vendégek pénztárcájához szabott ajánlatokkal és gyógykezelésekkel próbálták ide vonzani. Nyitási akcióként egy főre 1 500 két főre 2 400 Ft-ért foglalhattak szobát a hazai vendégek egy országois kampány keretében. Az 1660 nm-es spa részleg, földes-meszes, calcium-magnézium-hidrogénkarbonátos gyógyvizével hamar a külföldi és magyar turisták kedvencévé vált. Különösen nagy volt az érdeklődés Oroszország, Izrael és Amerika felől, ahol a magyarok már hírét vitték a gyógyító termálvíznek. A hotel a nehéz kezdet ellenére hamarosan a városi élet lüktető pontjává vált. Számos magyar és külföldi vendég járt itt, mint például Göncz Árpád, Kovács „Koko” István, Vitali Klitschko, Chris Rea, Tanita Tikaram, Gojko Mitic, James Belushi, Bud Spencer, Margaret Thatcher, Dr. Alban, Kim Wilde...  Éjszakai bárja, az „Iris” pedig évtizedekig Budapest egyik népszerűbb szórakozóhelye volt, revüműsorokkal és hazai sztárvendégekkel.

 

30 év alatt a hotel neve többször is megváltozott a tulajdonosi kör változásának illetve stratégia döntéseinek következtében. A szálloda megépítését és üzemeltetését a Danubius hotellánc, a svájci Hafina Bau AG, az Állmai Fejlsztési Intézet és a Műszertechnika Zrt. kezdte el, majd 1996-ban megvásárolta a Corinthia Hotels, és nevét Corinthia Aquincum Hotelre változtatta. 2003-ben a Corinthia hotellánc megnyitotta excluzív, 5 csillagos szállodáját a belvárosban Corinthia Grand Hotel Royal néven. 2007-től pedig az Aquincum Hotelt Ramada Plaza Budapest néven üzemeltették tovább. Később a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a szálloda eredeti neve erősebb imázzsal rendelkezik, így 2012-től újra szerepel az Aquincum szó a hotel nevében. A változások nemcsak egyszerű név- vagy néhány esetben tulajdonosi változást jelentettek. Ezekben az időkben a hotel mindig jelentős fejlesztéseken, felújításokon esett át, figyelembe véve a vendégek folyamatosan változó igényeit és a nemzetközi trendeket. Egy dolog azonban, harminc év távlatából visszatekintve, úgy tűnik, mindig állandó, a szálloda már a kezdetekben, és most 2021-ben is nagy figyelmet fordít az üzleti utazókra és a termál víz gyógyító hatására vágyó szabadidős vendégekre.

 

Az Aquincum Hotel egy évvel ezelőtt még optimistán tekintett a Budapest iránt megnövekedett turisztikai érdeklődés felé - miközben születésnapi programjait is tervezte - amit felülírt a pandémia és a megfékezésére hozott szabályok. Egy születésnap azonban nem múlhat el ünneplés nélkül. Az Aquincum Hotel játékra hívta vendégeit az online térben, így régi fotók és emlékek árasztották el a hotel közösségi oldalait. A legnagyobb születésnapi ajándék azonban, amit a szálloda kaphatott, hogy májusban 80-90%-os foglaltsággal üzemelt, köszönhetően a Budapesten zajló vizes Európa-bajnokságnak, amelynek szállásadó partnere volt. A hónapok óta tartó hosszabb-rövidebb kényszerszünetek után a szállodák most újra nyithatnak, a legfontosabb feladat pedig a szobák megtöltése vendégekkel, új stratégiák és vonzó ajánlatok kidolgozása.

 

Az Aquincum Hotel Budapest esetében nem szükséges az újra-nyitás, mivel a múlt évi négy hónapos kényszerpihenőtől eltekintve mindvégig üzemelt. Stratégiájának köszönhetően (egyedi, rugalmas ajánlatok üzleti utazóknak, sportcsapatoknak, az üzleti találkozók online térbe helyezése, hybrid események professzionális lebonyolítása) segítették a fennmaradást a külföldi utazók elmaradásakor. A kormány szállodaipart támogató intézkedéseinek köszönhetően (hitelmoratórium, járulékok, adók csökkentése, bértámogatások), és a tőkeerős anyavállalatnak, a Corinthia Hotels szállodaláncnak köszönhetően sikerült a hotelnek egy végtelenül nehéz éven túljutnia, szinte folyamatosan üzemelnie és lojális, kulcsfontosságú pozíciót betöltő alkalmazottait megtartania. Az Aquincum Hotel Budapest a Corinthia Hotellánc tagjaként stabil pénzügyi hátérrel rendelkezik, amelynek köszönhetően sikerült a COVID19 járvány okozta kihívásokat átvészelnie. A közösen átélt egy év csak megerősítette az Aquincum Hotel csapatát és a bizalmat, elkötelezettséget egymás iránt. Jelenleg egy erős és  tapasztalt szakmai csapat várja a vendégeket, és az országos újra-nyitással egy időben új pozíciókat is megnyitott.

A pandémia okozta határzár, és a kereslet lassú növekedése új fókuszpontokat helyezett előtérbe, kihasználva a szálloda adottságait, mint például nagy szobakapcitását (310 szoba), elhelyezkedést (Óbuda, Duna part) nagy befogadóképességű felszíni parkolóját, változatos méretű és kapacitású konferencia termeit és népszerű termálvizes SPA részlegét. Az előttük álló évben is kiemelkedő szerepet kap az üzleti és wellness turizmus, a rendezvényszervezés - azon belül az online és hybrid rendezvények megszervezése akár professzionális studiokörülmények között. Mindezek mellett nagy hangsúlyt fektetnek a sportcsapatok és a belföldi turisták igényeire szabott vonzó ajánlatok kidolgozására.

 

A korábbi szállásközvetítő partnerek mellett számos új szerződést, megállapodást kötöttek új partnereket keresve, akik segítségével erőteljeseb jelenléttel és anyanyelvű ajánlatokkal tudnak megjelenni a Közép-Kelet és Nyugat-Európai régióban. Hazai viszonylatban is érzékelhetőbb lesz az erősebb jelenlét a social media és adwords kampányoknak valamint partneri hűségprogramoknak köszönhetően. Az egyedi ajánlatok és a több szálon futó partneri együttműködések több munkát igényelnek, de mindeképpen nagyobb eredménnyel kecsegtetnek.

 

A hotel jelenleg a nyárra fókuszál, a 30. évforduló jegyében a vendégek 30% kedvezménnyel foglalhatják le szállásukat. Továbbra is kiemelkedő szerepet kap az üzleti- és sport turizmus, valamint a belföldi vendégek igényeihez alakított ajánlatok. Jelentős forgalomnövekedést azonban csak a határok nyitása hozhat a budapesti szállodák életében, mivel a vendégek jelentős része külföldről érkezett a fővárosba. Remélik azonban, hogy hamarosan újra indulnak a programok, a kulturális élet, és a belföldi vendégek is örömmel lesznek turisták a saját fővárosukban. Bíznak benne, hogy lesz még lehetőség az ünneplésre, és bizakodva tekintenek a követező 30 év elé.

Forrás: aquincumhotel.hu

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.