Bár a holokausztra a társadalom nagy része úgy tekint, mint Adolf Hitler és a nácik által kitervelt és végrehajtott szörnyűségekre, az indokoltnál kevésbé ismert az a tény, hogy a „fajtisztaság” és a holokauszt gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza, és kiagyalásuk a náci Németországot megelőző időkhöz köthető.

A pszichiátria népirtásban betöltött szerepét mára már a Német Pszichiátriai Társaság elnöke is kénytelen volt nyilvánosan beismerni.   

Prof. Frank Schneider, a Német Pszichiátriai, Pszichoterápiás és Ideggyógyászati Társaság elnöke 2010 novemberében a következő nyilvános nyilatkozatot tette:   „A nemzetiszocializmus idején a pszichiáterek megvetést mutattak a gondjukra bízott pácienseik irányában; hazudtak nekik, és megtévesztették őket és családjaikat. Sterilizációra kényszerítették őket, megszervezték a halálukat, és még saját maguk is követtek el gyilkosságokat. ...[K]ötelességem, hogy őszinte bocsánatkérésünket fejezzem ki – ha megkésve is – minden áldozat és családtagjaik felé, akiknek ilyen mértékű igazságtalanságot és fájdalmat kellett elszenvedniük a német társaságok és pszichiátereik kezében.”  

Jóval a II. világháború előtt német pszichiáterek hozták létre a „tudományos” magyarázatot az eutanáziára (vagyis a „kegyes halálra”), amely a „faji alsóbbrendűségen” alapult – és amely végül a holokausztban öltött testet. 1905-ben Alfred Ploetz pszichiáter – aki Németországban bevezette az eugenikát, kibővítette annak határait és megalkotta a „fajhigiéné” szót – sógorával, Ernst Rüdin pszichiáterrel megalapították a Német Fajhigiénés Társaságot. 1911-re – két évtizeddel a nácik hatalomra jutása előtt – Rüdin ezt hangoztatta: „Minden nemzet nagy számban hurcolja magával az alsóbbrendűeket, a gyengéket, betegeket és bénákat... A sterilizációval kapcsolatos bölcs törvényhozással arra is képesek lennénk, hogy ésszerűen kivitelezzük a szaporítás legjobb módjait.”  

Hitler személyi orvosai, Karl Brandt és Theodor Morell eugenikusok hajtották végre az első, kísérleti „könyörületes gyilkosságokat” „alkalmatlan gyermekeken”, illetve segítettek a pszichiátereknek, hogy kidolgozzák a gyermek-eutanázia program terveit. 1939 októberére megérkeztek az első hivatalos, felnőttekre vonatkozó eutanázia-kérelmek a pszichiátriai intézetekbe, ahol 48 pszichiáter értékelte azokat és döntötte el, hogy kit kell megölni. Az eutanázia-programot azután az elmebetegekről egyre szélesebb körben terjesztették ki a társadalom más, „nem kívánatosnak” ítélt csoportjaira.  

1933-ra a német pszichiáterek mintegy 40%-a csatlakozott az SS-hez – nem kényszerítették őket, maguktól csatlakoztak, mert nézeteik hasonlóak voltak. Ernst Rüdin – aki a náci párt első olyan tagja volt, aki 1934-ben elnyerte a párt Becsület Arany Medálját (Goldene Ehrehzeichen), valamint akit Hitler személyesen tüntetett ki a „Fajhigiénia úttörője” címmel – így nyilatkozott: „Csak a Führer által váltak valóra 30 éves álmaink, hogy bevezessük a fajhigiéniát a társadalomba.”  

Hihetetlen módon, a több tucat bűnös náci pszichiáter közül csak négyet állítottak törvény elé az 1946-os nürnbergi tárgyalásokon. A legtöbben elkerülték az igazságszolgáltatást, és a háború után sokan közülük visszatértek a pszichiátria gyakorlásához.  

Annak ellenére, hogy a pszichiátria holokausztban játszott alapvető szerepe a 20. század második felében szinte minden részletében nyilvánosságra került, a pszichiáter szakma évtizedeken át tagadta ezeket a tényeket. Végül, amikor a tudósok és kutatók által felhalmozott temérdek terhelő bizonyítékot többé már nem lehetett figyelmen kívül hagyni, a Német Pszichiátriai Társaság elnöke kénytelen volt nyilvános nyilatkozatban elismerni a pszichiátria náci Németországban betöltött szerepét, és bocsánatot kért emiatt az áldozatoktól és családjaiktól. (Lásd feljebb.)  

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben nyilvánította január 27-ét a nemzetközi holokauszt-emléknappá.  

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.