A „Kapj rá!” halfogyasztást népszerűsítő marketingkampány látványkonyhával, receptes kiadványokkal, kvízjátékokkal, gyerekfoglalkoztatóval és természetfotó-kiállítással várja a látogatókat decemberben az „Adventi Ünnep a Bazilikánál” elnevezésű rendezvényen, a Szent István téren.

A magyarok a karácsonyi ünnepek alatt fogyasztják a legtöbb halat, ezért ez az időszak kiemelten fontos a halfogyasztás népszerűsítése szempontjából. A vásári megjelenést beharangozó sajtótájékoztatón többek között az is elhangzott, hogy mire érdemes figyelni a halvásárlás során és hol érdemes halat vásárolni az ünnepi asztalra.

A karácsonyhoz közeledve Magyarországon jelentősen megugrik a halak iránti kereslet, az egy főre jutó halfogyasztásunk azonban még így is alig haladja meg a 6,5 kg-ot, amivel Európában sereghajtónak számítunk. A „Kapj rá!” kampány elsődleges célja, hogy a 7 éves kampány végére, 2023-ra éves halfogyasztási átlagunk (20 százalékos növekedéssel) meghaladja a 7 kg/főt. A hal népszerűsítésére kiváló alkalmat jelent az „Adventi Ünnep a Bazilikánál” rendezvény, amelyen a kampány már harmadik alkalommal várja az érdeklődőket.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője a megjelenést beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: „A Szent István Bazilika előtti téren 2020. január 1-ig a „Kapj rá!” faházához látogatók nem csak ínycsiklandó halas falatokat kóstolhatnak, de hasznos és változatos recepteket tartalmazó kiadványokat is gyűjthetnek. Hétvégenként, szombaton és vasárnap látványkonyha várja a vendégeket, ahol professzionális séf mutatja be a kóstoltatásra kínált friss és könnyű halfogások elkészítésének módját. Emellett a halgazdálkodást és a halak életét bemutató fotókiállítással, helyszíni kvízjáték ajándékokkal és gyermekfoglalkoztatóval várja a „Kapj rá!” stand a látogatókat – tette hozzá a szakember.

Az ügyvezető szerint a nyár végétől elérhető „Kapj rá!” mobil applikáció rendkívüli népszerűségnek örvend, ráadásul november végéig tart az a nyereményjáték, amellyel az applikációt letöltő játékosok hal tematikájú élményfőzést nyerhetnek. „A halfogyasztás nem csak gasztronómiai kérdés, hiszen a halhús olyan vitaminokat és tápanyagokat tartalmaz, amivel megelőzhetők a szív és érrendszeri megbetegedések, a mozgásszervi, vagy az időskori mentális problémák is.” – hangsúlyozta.

Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) elnökségi tagja és szóvivője a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi lehalászás már megkezdődött és a karácsonyi időszakra kiváló minőségben, nagy választékban lehet majd friss halhoz jutni az üzletekben és a piacokon is. „Azt javaslom a háziasszonyoknak, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra a halvásárlást, mert a haltermék még 2-3 hétig tartó mélyhűtés esetén is kiválóan megőrzi ízét és állagát. A „Kapj rá!” honlap oldalán a halbolt kereső funkció használatával is megtalálhatják, melyik üzletben vehetnek halat a lakóhelyükhöz legközelebb.” Lévai Ferenc hangsúlyozta azt is, hogy a hal nem csak az ünnepek étele, hiszen a hétköznapokban számos kreatív és ötletes elkészítési módja létezik, amelyekhez többek között a „Kapj rá!” receptfüzetei is tippeket adnak.

Az „Adventi Ünnep a Bazilikánál” rendezvényen a „Kapj rá!” faháza minden nap várja az érdeklődőket. A hétvégenként üzemelő látványkonyhában a halételek szerelmesei és a hallal még csak ismerkedők Csesznegi István séf közreműködésével többek között füstölt busapástétomot, zöldfűszeres halgolyókat és pontyropogóst kóstolhatnak.

A „Kapj rá!” kampányról:

Az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) és Magyarország társfinanszírozásával megvalósuló, 2023-ig tartó „Kapj rá!” kampánynak a hazai halfogyasztás növelése az elsődleges célja. A kampány weboldalán, a www.kapjra.hu oldalon a látogatók információs anyagokat, receptgyűjteményeket és konyhatechnológiai írásokat találnak, amelyek segíthetik eligazodásukat a halgasztronómia világában. A kampány egyszerre igyekszik felhívni a figyelmet az egészséges életmód és a tudatos táplálkozás fontosságára, valamint a fogyasztók számára is megmutatni a halételek sokféleségét és változatos ízvilágát. Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot.

A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP 2014-2020) keretében az előző időszakhoz képest 12%-kal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt valamivel több, mint 16,2 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a halfeldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére.

További információ a „Kapj rá!” kampányról és a halételekről a www.kapjra.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/kapjra/ közösségi oldalon érhető el.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.